A Kings Cross pályaudvar hatalmas aulájában többszáz ember nyüzsgött délelött tízkor. Csomagokat toló apukák mögött feltupírozott hajú anyukák cipeltek vagy húztak maguk után nyavajgó gyerekeket, öltönyös üzletemberek aktatáskájukkal a kezükben az órájukat nézték, színes ruhás csapat, gitárral a kezükben hangoskodva nevetve ültek a padlón, csinos, modern nõk igyekeztek színes reklámtáskákkal a peronok felé. Õsz aggastyánok, botra támaszkodva diskuráltak a menetrend táblája elõtt. Rikkancsok kiabálták az aznapi újságok izgalmas szalagcímeit, virágárusok tolták a kis kocsijukat maguk után húzva a friss mezõk illatát. Boltok kínálták a friss pékárút és forró italokat, hideg hüsítõket. A jegypénztárak elõtt hosszú sorokban kígyóztak az utasok. Idegen nyelven beszélõ utazók, pergõ vagy selymesen gurgulázó vagy épp katonásan pattogó szavak úsztak a levegõben. Vonatok érkeztek, vonatok indultak.
Emma a csomagmegõrzõ hosszú folyosóján állt. Nem nézett se hátra se jobbra se balra. Enélkül is tisztában volt vele, hogy Scotland Yard civilruhás rendõrei körülötte vannak, a menetrendeknél, a jegypénztáraknál a peronok szélén, és figyelik, hogy mikor tünik fel Hodges. A lány megnézte az óráját, majd kinyitotta a 125-ös szekrényt, majd a táskájából elõvett egy csomagot és a szekrénybe tette, majd bezárta azt. A kulcsot egy kis fehér borítékban a táskájába süllyesztette és elindult a hármas számú pénztár felé. Lassan és nyugodtan lépdelt, néha elidõzött egy egy reklámtáblánál. A hármas számú pénztárnál ketten álltak épp, egy idõsebb asszony és egy szürke öltönyös elegáns férfi. Emma beállt mögéjük. A pénztárban egy kövér, hidrogénszõke feltupírozott hajú ötven év körüli nõ ült. A székbe szinte beleolvadt, húsos ujjain gyürük sorakoztak, orra alatt izzadságcseppek gyülekeztek. A szük fülkében meleg volt és a levegõ megrekedt. A nõ az idõs asszonytól kapott aprót számolta, s közben orra alatt morgott valami olyasmit, hogy miért nem a boltban költi el az aprópénzt, neki nincs ideje számolgatni. Odalökte a nõ jegyét és már a következõ utastól kérdezte, mivel szolgálhat. Emma figyelte az asszonyt, és azon gondolkozott, vajon be van e avatva a zsarolásba vagy csak megkérte Hodges hogy vegyen át egy borítékot esetleg egy öt fontos bankjegyért cserébe? A férfi távozott és Emma odalépett az üvegablak elé és mosolygott.
- Jóreggelt, miben segíthetek? -darálta az asszony
- Szép jóreggelt! Most érkeztem Woodbridgebõl és az ismerõsöm aki most nem tud itt lenni megkért, hogy az otthonról hozott házisajtot tegyem egy szekrénybe és magának adjam a kulcsát, mert nekem tovább kell utaznom Liverpoolba de a lelkemre kötötte, hogy el ne felejtsem neki itthagyni a sajtot... Tudja az ismerõsöm iiimádja a Woodbridge-i házisajtot és csak ritkán jut hozzá de ma épp itt kellett átszállnom, hát gondoltam hozok az én jóbarátomnak egy kerek sajtot. - Emma szinte egy szuszra darálta el mindezeket, közben a nõ reakcióját figyelve aki unottan nézte továbbra is a szófolyamot és nem látszódott meglepetés az arcán amikor a kulcsot említette, tehát nincs beavatva. De mivel Harry a lelkére kötötte, hogy az ablaknál picit húzza az idõt hát folytatta. - Tudja nincs párja a Woodbridge-i házisajtnak, az ismerõsöm meg naaagyon elfolglalt ember és nincs ideje oda lejárni, de ha erre járok, akkor mindíg hozok neki egyet...
- Akkor odaadja a kulcsot végre vagy sem? - nézett rá a nõ és letörölte az izzadságot az orra alól
- Jaj a kulcs! Kiáltott fel Emma, hát azt a végén majdnem elfelejtettem de már adom is. - Emma a táskájában kotorászott mintha nem találná a borítékot, majd fogta és a táska tartalmát a pultra szórta, közben elnézõen mosolygott és folytatta a beszélést. - tudja uutálom ezeket a böhöm táskákat mert semmit nem lehet megtalálni bennük, nem olyanok mint a pici kis lakktáskák amikben mindennek megvan a helye, pici zsebekkel, de hát eeeez réémes. De mégse utazhatok a lakktáskámmal ugye?
Végre kihalászta a borítékot a temérdek holmi közül és a nõ kinyújtotta a kezét érte de Emma nem engedte el. Tudja a barátom egy olyan kis köpcös férfi szép tájszólással beszél, nehogy másnak adja ám a borítékot!
A nõ unott arca megrándult, szemében elõször csillant fel az érdeklõdés szikrája. - Biztos benne, hogy az ismerõse köpcös? És férfi?
Emma meglepõdött ezen a kérdésen. Teljesen bizonyos volt abban, hogy Hodges áll a zsarolás mögött és erre nem számított. A borítékot még mindíg nem engedte el úgy válaszolt. - Lehet, hogy a felesége jön érte, aki olyan fekete hajú idõsebb nõ.
- Nem stimmel aranyom...-engedte el a pénztárosnõ a borítékot. Aki engem megkért hogy vegyem át a kulcsot az se nem öreg férfi se nem öreg asszony...hanem egy fiatal, magas vöröshajú nõ, olyan bögyös, kék szemü és van az arcán egy olyan szemölcs a szája mellett. Azt mondta délután kettõre idejön a kulcsért.
Emmát leverte a jeges izzadtság, a pénztárosnõ leírása a bátyja feleségére, az õ legjobb barátnõjére, akivel megosztotta azt a borzalmat ami történt vele, Dee-re illett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése