Emma reggel felhívta Tomot a kórházban és elmondta, hogy a délutáni vonattal utazik haza.
- Nem maradhatsz még néhány napig? Holnap szabadnapos leszek, elviszlek vidámparkba!
- Drága vagy, de apa számít rám tudod az üzletben és nem akarom nagyon váratni. Talán elvihetnéd a pincérnõt hm?
Tom nevetett. - Nem rossz ötlet. A vidámparkban kiderülnek a valós érzelmek, hullámvasút, szellemvonat, óriáskerék és már mindent tudsz a partneredrõl.
Emma is elnevette magát. - Majd hívj, hogy lesz e folytatás. Mit mondjak apának, mikor jössz újra haza?
- Talán karácsonykor megpróbálok néhány szabadnapot kikönyörögni.
- Hajrá, számítunk rád! Majd hívlak.
-Vigyázz magadra kislány!
- Oké bátyus! Csók!
Emma kilépett a telefonfükébõl, ernyõt nyitott mert az esõ már reggel óta esett. Az ólomszürke ég nem nem igért napsütést mostanában. Szirénázó mentõautó rohant el mellette az úton, elõtte szétnyílt a forgalmas út akár Mózesnek a Vöröstenger. Emma nagyot sóhajtott és sietett a központba, mert néhány dolgot igért Paulnak és Walternek amit csak itt vehetett meg. -Walter...szegény bátyus, micsoda életnek néz elébe...Dee aki képes volt erre a disznóságra...nem is tudom hogyan fogom kerülni a társaságát.
* * *
Harry az íróasztalára borulva ébredt fel. - A francba, elaludtam... - a jegyzökönyv amit még éjjel az irodájába visszaérve megírt, most összegyürve a könyökére tapadva várta a sorsát ami elkerülhetetlenül a szemeteskosár lesz, miután a férfi lemásolta újra immár kissé összeszedettebben. Nagyot nyújtózott és felállt. Az ajtó ekkor kinyílt és Tom Harvey nézett be rajta. - Õõõ...itt aludtál vagy ilyen korán keltél?
- Rád bízom, döntsd el...-vette fel a zakóját Harry és megigazította a haját néhány kézmozdulattal, majd az ablakhoz ment és kinyitotta. - Micsoda vacak idõ...
- Reggel Mr.Swanson keresett, azt mondta, hogy sürgõsen hívd vissza ha beérsz...- Tom Harvey vigyorgott - beértél?
- Azt hiszem még úton vagyok, talán egy jó kávé és beérek. - fordult vissza az ablakból és elindult ki az irodából a kávéautomata felé.
- Oké fõnök...-követte Tom és hátbaveregette Harryt.
Egy fél óra múlva Harry leendõ apósát hívta.
- Harry! Hol a pokolban voltál? Otthon is hívtalak, de a házinéni azt mondta nem is látott tegnap reggel óta! - apósa hangjában idegesség és neheztelés volt, pedig Harry végtelenül türelmes embernek ismerte. Az egyik ügyvéd kollégája szerint Mr.Swansonhoz képest a birka egy idegbajos állat volt. Most viszont ez a türelmetlen számonkérés furcsa volt.
- Tegnap a Bridgewater-i ügyben jártam el, aztán este bejöttem az irodába mert rengeteg papírmunka volt vele, és közben elnyomott az álom. Valami baj van?
- Baj? Azt kérded baj? - emelte fel a hangját a férfi - Elõszõr is akkor derül ki, hogy a lányom és te gyereket vártok amikor éppen elveszíti azt! - kiabált dühösen - köszönöm, hogy megtiszteltetek a bizalmatokkal..
- Mit mond? Hol van Shannon? Baj van a babával? - szakította félbe a dühkitörést
- A St.Mary's Kórházba vitték ma reggel a mentõk miután rosszul lett és elöntötte a vér. Miért nem mentél el hozzá tegnap?
-Szerettem volna de megkért hogy ne zavarjam mert fáradt. Tegnap orvosnál volt és az azt mondta, hogy minden rendben...
- Melyik orvosnál volt? A türelmetlenkedett Swanson.
- Fogalmam sincs...
- Szép...
- Bocsásson meg de most leteszem, megyek a kórházba.- zárta rövidre a beszélgetést Harry és választ sem várva lerakta a kagylót.
Iszonyatos lelkifurdalás gyötörte, mert miközben õ Emmáról álmodozott Shannon rosszul lett és kórházba került és a baba...könny szökött a szemébe. - Nem szabadott volna rá hallgatnom és el kellett volna mennem még este, talán akkor még idöben...
Az elsõ taxival ami az utcán várakozott berobogott a St.Mary's kórházba. A vöröstéglás épület méltóságteljesen magasodott a Praed street forgalmas utcáján. Harry fizetett a taxisnak majd berohant az épületbe és a nõgyógyászatot nagy nehezen megtalálva a pultnál érdeklõdött, hogy hol találja a lányt.
- 22-es szoba, de most bent van az orvos...kiáltott a továbbrohanó férfi után a recepciós pulton kihajolva az ügyeletes nõvér. Harry ezt már alig hallotta meg vagy nem is érdekelte. Kopogtatás nélkül lépett a szobába. Shannon falfehéren feküdt az ágyon, mellette állt egy fehérköpenyes szemüveges õszhajú alacsony férfi és a kórlapot tanulmányozta. Harry beléptére mindketten odanéztek.
- Mr. Woodrow, ha nem tévedek...lépett egyet Harry irányába az orvos, de az Shannont nézte aki most úgy nézett ki mint egy tizennégy éves kislány, smink és frizura nélkül, fehéren és védtelenül, mindenféle körmönfont divatcucc nélkül csak úgy natúr valójában. - Shannon, mi történt?
Shannon cérnavékony hangon szólalt meg - A kisbabánk...elment. - és szemébõl könnycseppek hullottak a párnára.
- Hogy történt? - hajolt le a lányhoz Harry és megfogta a kezét. Shannon az orvosra nézett, majd Harry is az orvos felé fordult.
-Doktor úr hogy történhetett ez?
Az orvos Elõször Shannonra nézett majd a kórlapra vetett egy pillantást. - Khm...hát sajnos elõfordul az ilyen...- majd Shannonra nézett újra. - Ne fárassza túl magát miss Swanson. Uram, öt perc és nem több rendben? - majd kisietett a szobából.
Shannon elmesélte mi történt egészen addig a percig amíg Harry megérkezett, majd lehunyt szemmel kérte Harryt hogy most hagyja magára a bánatában de majd délután jöjjön vissza, amit Harry megigért.
Elkeseredetten lépett ki a kórterembõl és lesétált a kórház aulájába és az automatánál kávét vett.
Azon törte a fejét, hogy miért volt olyan furcsa az orvos tekintete amikor megkérdezte tõle mi történt. Leült egy székre és a kávéját iszogatta amikor valaki a nevét kiáltotta.
- Harry? Harry! Öregfiú! Ezer éve nem láttalak!
Magas sötéthajú szemüveges fiatalember kék mütõsruhában száguldott felé. Még rohantában lekapott egy pár gumikesztyüt a kezérõl és a közeli kukába hajította laza kézmozdulattal.
- Ronald! - ismerte fel egyetemi szobatársát Harry. Két évig laktak egy kollégiumi szobába és nagyon jó barátságba kerültek egymással. Ronald orvosnak készült és láthatóan az is vált belöle. A régen katonásan rövid haja most szinte a válláig ért, elfedve legendásan nagy fülét, ami folyton heccelõdés tárgyává tette a fiút.
Lehuppant a Harry mellett lévõ székre és hátbaveregette a férfit.
- Ezer éve nem láttalak Harry!
- Hogy vagy öreg? Látom doki lett belöled! - mosolygott Harry, mert nem akart a rosszkedvével okot adni arra, hogy el kelljen mesélnie miért van itt.
- Háát még nem igazi doki...de nemsokára. - vigyorgott rá. Te mit keresel itt?
- Egy ismerõsöm jöttem meglátogatni. - ezzel nem hazudott.
- Öreg...csak nem egy hölgyismerõsöd került ide?
- Nem, a bácsikám lába tört és kérte hogy jöjjek be néha és hozzak neki friss narancsot. - húzta kényszeredett vigyorra a száját Harry.
- Na akkor szerencséd, mert öreg vannak itt szép kis esetek. Sajnos mivel még kezdõ vagyok, rám bíznak minden szennyes utómunkát. Most is épp egy egészségügyi tisztításról jövök. Na szép volt ez is. A kishölgy valami kuruzslónál volt küreten hogy titokban maradjon a dolog...-nézett sokatmondóan Harryra Ronald, majd folytatta - de aztán az a botkezü zugdoki valamit elszúrt és a nõ reggelre belázasodott majd elöntötte a vér, pff... Tudnék én mesélni az újságoknak olyan szenzációkat amik itt történnek, ha nem kötne az orvosi titoktartás...
- Mégis melyik újságot érdekelne egy megesett hétköznapi nõ története? Kérdezte Harry, közben arra gondolt, hogy mikor hagyja már abba, mert nagyon kényelmetlen volt ezt hallgatni.
- Hogy egy hétköznapi nõét nemigen...de ez a nõ...- hallkította le a hangját Ronald és kínosan közelhajolt Harryhoz - a londoni fõügyész pici lánya...- elégedetten dõlt hátra a széken.
- De hát egy orvos nem kürtöli szét a világba ezeket az eseteket, mert akkor nem maradna sokáig praxisban.
Harryt kiverte a jeges veríték és lassan felállt a székrõl. A világ forogni kezdett körülötte és minden hang olyan távolról érkezett. Az utolsó veszekedésükre gondolt..ahol Shannon az arcába üvöltötte, hogy többre értékeli a pompás és drága esküvõt mint az elsõ bár még nem várt gyermeküket. Az volt az igazi arca...
Aztán micsoda színjáték volt amikor kérte hogy ne kísérje el az orvoshoz...hát persze...aztán tegnap,
"-Ne gyere most mert fáradt vagyok!" - micsoda színésznõ...és az orvos...az orvos azért nézett Shannonra amikor válaszra várt töle, hogy mi történt...Minden bizonnyal Shannon megkérte, hogy hazudjon neki.
-Harry! Harry jól vagy? - jutott el Ronald hangja a füléhez.
- Olyan fehér vagy mint a fal! - minden rendben?
- Minden rendben öreg. - fordult végre Ronald felé a férfi. - csak nem reggeliztem ma még és ezek a szagok itt...
-Ja hát azokat bizony meg kell szokni. Hozzak egy szendvicset?
-Köszönöm nem! Most mennem kell Ronald, örülök, hogy összefutottunk! El sem tudod képzelni mennyire hálás vagyok érte.
- Hálás? - bizonytalanodott el Ronald hangja
- Viszlát öreg, és sok sikert a továbbiakban! - Harry már ezt már elmenõben mondta aztán otthagyta a fejét vakargató Ronaldot. -Hálás? - mondogatta magában miközben a távozó Harry hátát nézte, aki most kilépett a St.Mary's kórház üvegajtaján az esõbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése