- Asszony, mutasd a kasszát, mennyi gyött össze ma?
- Mit akarsz? Tán nem láttad a saját szemeddel, hogy alig voltak néhányan egész nap? - a körhintás felesége idegesen nyitogatta a perselyt, amelyben alig csörrent néhány penny.
- Az az istenverte Woodbridge-i ribanc, az tehet róla... - szürte a férfi a fogai közt.
- Nem az a nõ te barom! - ordította most már a felesége - hanem a kangyörcsös fiaid akik nem bírtak magukkal! - hogy azokat mi az ördögé hoztam e világra?! - az asszony elfordult és becsukta a céllövölde nehéz tábláját.
- nem tudok szétszakadni! Ketten nem vagyunk elegen ehhez a vurslihoz...tönkre fogunk menni, hogy az isten...
A felesége hirtelen megfordult és tarkón vágta az urát - Ne káromold az istent mer' megver minket!
- Talán még nem vert meg eléggé mi? -morgott tarkóját fogva a férfi. - bezzeg az a rib...az a nõ most éli az életét és zsírosodik a boltja...
- Az terajtad nem segít... Krákogott a nõ és bement a bódéba.
- Az még nem olyan biztos...-mondta a vurslis, majd leült a bódé lépcsõjére és erõsen törte a fejét valamin, majd elmosolyodott fogatlan szájával. - nem olyan biztos az...
***
Az esküvõ nagyon szép és minden felhajtástól mentes volt. Dee az ülésrendet a szertartást követõ vacsorán úgy keverte, hogy Emma egy asztalhoz kerüljön az öccsével és Mr. és Mrs. Hopkinssal, mely házaspár már a nyolcvanas éveiben járt.
Emma és Zack elõször csak feszengve ültek egymás mellett, majd a harmadik fogás után megtört a jég. Zack képtelen volt megbirkózni a kagylóval ami nem volt hajlandó megnyílni neki. Emma az elsõ próbálkozásokat látva, udvariasan nem nézett a férfira, nehogy azt frusztrálja a sikertelenség. Késõbb akaratlanul mosolyogni kezdett mikor Zack megfeledkezve magáról még a nyelvét is kidugva próbálkozott más fogásokat találni a tenger eme zárkózott gyümölcsén, majd amikor az átrepült Mrs. Hopkins tányérjára, amaz pedig egy szemrebbenés nélkül fogta a kagylókést és egy hozzáértõ mozdulattal kinyitotta a kagylót, Emma már nem birta tovább visszatartani nevetését.
- Kedveském ne szégyenkezzen! - tette át a nyitott kagylót az idõs hölgy a megilletõdött tüzoltó tányérjába - én meg nem tudok tigrisbukfenccel az égõ házból kiugrani mint maga. - majd odafordult Mr Hopkinshoz és megtörölte a száját.
Ekkor már mindketten nevettek és Zack végül odasúgta a lánynak, hogy életében ez volt az elsõ kagyló, és az ízébõl ítélve az utolsó is.
Vacsora után csendben elszenderedõ férjét otthagyva mrs.Hopkins átült a nõegylet asztalához. Mr Hopkins álmát felügyelve beszéltek egyre több mindenrõl. Könyvekrõl, tájakról, emberekrõl, politikáról és különféle zenei stílusokról, majd Zack a munkájáról kezdtek beszélni, majd arra eszméltek hogy lassan éjfél és szinte csak az ifjú pár lassúzik a terem közepén. Zack felajánlotta, hogy hazakíséri Emmát. Hazaérve Emma kezet fogott a férfival és megköszönte a kíséretet.
- Esetleg lenne kedved szerdán meginni egy teát délután Marge pékségében? Kérdezte a férfi és még nem eresztette el Emma kezét. Ez a hely nagyon népszerū volt a fiatalok és idõsebbel körében is, mert a hangulatos és meghitt környezetben, kellemes zene mellett órákig lehetett ücsörögni a boxokban és nagyokat szippantani a frissen sült pogácsák és a teafü összekeveredett illatából.
- szivesen, mondta a lány - de csak ha elengeded a kezem.
Zack nevetve elengedte Emma kezét és jóéjszakát kívánt.
Emma még egy darabig állt a kertkapuban és azon gondolkodott, hogy akarja-e ezt az egészet.
Tetszett neki Zack, és túl akart már esni ezen az egész Harry Woodrow gyerekbetegségen, de egyelõre még akkor is görcsbe szorult a gyomra amikor a férfi nevét magában kimondta. Ideje annak, hogy élje az életét, gondolta. Szerdán valószinüleg jókat fog nevetni és nagyot sétálnak majd aztán Harry hazakiséri és talán meg is csókolja. De nem akart még se csókot se ölelést...csak egy barátot, akivel feledni tudja Harryt. Vajon megérti ezt majd Zack?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése