Emma (tizennyolcadik rész)

- Meg kell, hogy magyarázd a ma történteket. - kezdte Harry

Emma visszaült a fotelba és meglepett arcot vágott.

- Nem értelek mit kellene megmagyaráznom? Elõkerült Hodges? - szemrebbenés nélkül nézett a férfira aki még mindíg ott állt komor arccal, tekintete elárulta, hogy átlát a komédián.

- Tisztában vagy azzal, hogy amennyiben tudomásod van arról, hogy valaki elkövetett egy büncselekményt és azt elhallgatod, ezáltal bünrészessé válsz? Kvázi majdnem ugyanannyit kapsz mint az elkövetõ.. Hm? - Mivel Emma szótlanul nézett rá csupán alulról a fotel mélyérõl, így leült vele szemben és az asztalra támaszkodott úgy kérdezte: - Ki volt az a nõ akivel találkoztál?

- A sógornőm, Dee...

- A pénztárosnõ személyleírása pontosan illik rá, tehát a sogornőd kiköpött mása bizta meg Mrs.Brookot, hogy vegye át a kulcsot.

- Ki az a Mrs Brook? 

- A pénztárosnő...tehát mit tudsz erről?

- Nem értelek, az hogy a pénztárosnő szerint egy ugyanolyan nő bízta meg a kulcs átvételével mint a sógornőm, akkor mit kéne mondanom? Sajnálatos véletlen...valószinű, hogy Hodgest nem ejtették a feje tetejére és megbízott valakit, hogy vegye át a kulcsot...- magyarázkodott Emma. - Nincs ebben semmi különös. 

- A különös az ebben a dologban, hogy a pénztárosnő azt állítja, hogy neked is elmondta hogy néz ki a nő és nagyon le voltál döbbenve. Ezután megjelenik a vörös hölgy és miután lerohanod és kikiséred a kijáraton, eltünsz. Ezt mindössze tíz perc leforgása alatt történik, majd estig várjuk a madarunkat aki nem jön. Ez az ami különös Emma. Mond kérlek a szemembe, hogy a sógornődnek semmi köze ehhez a zsaroláshoz.

Emma félrenézett majd újra Harry szemébe, néhány pillanatig hallgatott majd megszólalt. 

- Semmi köze hozzá. - arca falfehér volt, szemei kissé még vörösek voltak a sírástól.

Harry tudta, hogy hazudik, de érezte, hogy most jobb ha nem feszegeti tovább a dolgot. Nem akart fájdalmat okozni neki. Végül csak annyit mondott.

- Ugye egyszer majd elmeséled miért? - az asztal fölött két tenyere közé fogta Emma kezét, aki nem ellenkezett csak nézett rá, és a tekintete többet árult el mint amennyit szeretett volna, de szótlan maradt továbbra is.

-Nos, akkor ennyi...mennem kell. Engedte el a lányt. - A jegyzõkönyvet meg kell írnom, és  a továbbiakról intézkedni. 

-Nem maradhatnál még egy picit, kérlek?  Mesélhetnél a húgodról vagy valamiről..., nem szeretnék még egyedül maradni. Holnap úgyis hazautazom és ki tudja, hogy mikor..., szóval mikor lesz alkalmam újra...ideutazni. - Emma nem akart egyedül maradni, ma nem. Szüksége volt Harry társaságára és azt sem bánta, hogy a férfi könyörgõ pillantásától kissé meglepõdik. -Ördögbe a sok alakoskodással - Gondolta - Látom, hogy õ is ugyanúgy érez mint én, ki és mi az ami közénk állhat? 

Harry nagyot sóhajtott, de nem azért mert nehezére esett maradni, hanem mert tudta, hogy nehezére fog esni elmenni, és itthagyni azt a nőt akibe menthetetlenül beleszeretett.

- Emma...Isten a tanúm, hogy a világon a legjobban most a Te társaságodra vágyom, de nem szeretnélek hitegetni és ezért el kell mondanom valamit, velem és Shannonnal kapcsolatban...

Emma visszhúzódott Shannon nevének említésekor, Harry pedig beletúrt sürü barna hajába és hátradõlt a fotelben úgy nézett a lányra.

- Shannon és én...szóval Shannon gyereket vár...és nemsokára egybekelünk, elveszem feleségül.

Emma falfehér lett és szemében megdöbbenés tükrözõdött.

- Oh...-csak ennyit tudott kipréselni magából, majd összeszedte a táskáját, felállt és kezetnyújtott Harry felé, aki lassan felemelkedett ültébõl és megfogta a lány kezét. 

- Sok boldogságot Harry, és elnézést, hogy feltartottalak. - mosolygott rá.

Harry még mindíg fogta Emma kezét és legszivesebben el sem engedte volna, hanem elfutott volna messzire vele, ahol nincsenek csalók, zsarolók, būnözõk, nincs Shannon és nincs hazugság és kényszer, csak õszinte szerelem van és õszinte barátok... A pillanat viszont elszállt és Emma kezét elengedve a lány már istenveledet mondott (nem viszlátot) és már csak a hátát látta ahogy egyre távolodik, majd eltünik a liftben. Harry visszazuhant a fotelba és megdörzsölte a szemét majd órájára nézett. Este nyolc volt.