Emma megfordult amint Dee elhagyta a pályaudvar épületét majd szemével Harryt kereste. Úgy döntött, hogy elmegy. Nem akart részese lenni a délutáni hiábavaló várakozásnak, hiszen Hodges úgysem jön ide... Kilépett a kora délutáni szürke esõt igérõ ég alá és visszasétált a szállodába. Tudta, hogy Tom a bátyja keresni fogja estefelé, hogy elmesélje mi történt, és még azt sem tudta mit mondjon neki. Tomhoz mindíg õszinte volt, talán neki elmondja az igazságot és akkor õ is megkönnyebbül. Tom nem fogja elmondani senkinek ha õ erre kéri. Átsétált a St.James parkon, a nap átsejlett a felhõkön és langyos szellõ simogatta az arcát. Leült egy padra és a csókra gondolt, ami olyan gyorsan történt hogy alig eszmélt fel, hogy védekezzen. Védekezzen? Miért? Élete elsõ igazi szerelmes és forró pillanata volt ez. Persze kapott és adott is csókot, de ez a csók már olyan régen váratott magára, annyira vágyott rá, hogy soha de soha nem felejti el, még akkor sem ha ez volt az utolsó ettõl a férfitól. Becsukta a szemét és Harry arcát látta maga elõtt ahogy bocsánatkérõen magyarázkodik.
***
Harry hiába várta vissza Emmát a kávézóba, nem jött. Talán meggondolta magát és hallgatott a szép szóra. Lelkifurdalása volt, de inkább csak amiatt mert nem volt joga szédíteni a lányt, hiszen võlegény, sõt nemsokára apa lesz belõle. De mégis annyira elragadták az érzelmei, hogy nem volt képes uralkodni rajtuk. - Mi lesz így velem? Vele...velünk? Micsoda örültség ezt mondani, de mégis jó.
Este hatig vártak hiába, majd elkérték a közben müszakot váltott pénztárosnõ címét majd odasiettek, hátha közelebbit megtudnak Hodgesrõl, miért nem jöhetett. Az elsõ öt percben bizonyossá vált, hogy nem Hodges kérte meg a nõt, hogy vegye át a kulcsot. A következõ öt percben pedig Harry tudta, hogy a nõ által megadott személyleírás pontosan arra a személyre illik, akit Emma oly hevesen ölelgetett és elkisért a kijáratig. De miért? Harry újra egy rejtvény megoldásán törte a fejét. Embereit hazaküldte és úgy döntött, hogy személyesen Emmát fogja megkérdezni, hogy mi volt ez a színjáték.
Elõtte viszont felhívta Shannont.
- Mi újság? Voltál az orvosnál?
- Szia Drágám, persze, hogy voltam. - Shannon hangja kissé fáradtnak és erõtlennek tünt.
- Minden rendben? Olyan furcsa a hangod, nem érzed jól magad? Odamenjek? - kérdezte Harry, mert aggódott a lány miatt. Ha muszáj odamegy elõször, Emmát ráér holnap reggel kifaggatnia.
- Nem! Ne gyere ide, most túlságosan kimerült vagyok, pihenni szeretnék. Ugye megérted?
Harry csodálkozott a reakción, hiszen eddig Shannon ha fáradt volt, már csak azért is odacsalgatta Harryt, hogy csak õ tudja kimasszirozni a fejébõl a fájdalmat, vagy csak úgy egyáltalán ott legyen mellette és ne máshol. Most azonban nem volt ideje ezen gondolkozni, mert a délutáni furcsa események után akart járni.
- Rendben szivem, holnap felugrom ebéd után!
- Jó, de ne túl korán Drágám. Csók!
- Csók! - tette le Harry a kagylót és egy pillanatra Shannont látta maga elõtt ahogy a szófán fekszik és fehér pincsije fejét vakargatja miközben visszaejti a kagylót a készülékre.
***
Emma a szálloda halljában várta a bátyját aki a müszak lejárta után azonnal odasietett a húgához. Fáradt volt ugyan, mert tizenkét órát húzott le a sürgõsségin és nem volt egy perc megállása sem. Eltört lábak, felhasadt térdek, háztartási balesetek, égési sérülések és közúti balesetek. Erre a napra igen sok jutott neki. Tom barna hajába ősz szálak vegyültek, pedig még csak harminc volt. Családot még nem alapított, de nem is nagyon volt ideje és egyelőre nem is lenne hová mert saját lakása sem volt. Szeme és arca híven tükrözte apja vonásait, jóképűnek mondták a nővérek és nem egy közülük hajtott is a fiatal orvosra. Tom viszont nem szeretett volna kollégával randizni, mert nem akart megfelelni a fiatal dokikról alkotott sztereotípiának, miszerint az összes női munkaerőt fel kell hajtani mielőtt megállapodna valami jómódú aránál. A kedvenc éttermében volt egy lány Hannah, aki mindíg nagyon kedves volt vele, és sokat beszélgettek, nagyon tetszett neki. Azt tervezte, legközelebb randira fogja hívni. Ezen törte a fejét amíg a szállodához ért és meglátta a húgát.
Emma megölelte és kezébe nyomta kedvenc martiniját majd leültek a kényelmes kagylófotelekbe.
- Elfogtátok? - csapott azonnal a közepébe Tom
- Ez nem ilyen egyszerű bátyus...mondanom kell valamit, de igérd meg előtte hogy titokban fogod tartani.
Tom kérdőn nézett a lányra és inkább belekortyolt a hideg és száraz martinibe. - Tudod, hogy látatlanba nem igérek semmit...Először mesélj, majd aztán eldöntöm, hogy tartom a szám...vagy...ki előtt is kell tartanom a szám?
- Jaj Tom ez annyira bonyolult, és még én sem tudom, hogy tisztázzam magamba ezt az egészet.
- Na jó, most már tényleg csicseregj madaram mert begorombulok. - tréfásra szánta a megjegyzését de komoly aggodalom tükröződött a szemében ahogy a könnyeivel küszködő húgára nézett.
- Emma...-fogta meg a lány kezét - Tudod, hogy nekem elmondhatsz mindent. Soha nem tudnék ártani neked és ha te úgy látod, hogy titokban kell tartani akkor úgy lesz megigérem.
Emma elmosolyodott de szeméből már kiapadhatatlanul folytak a könnyek, úgy mesélt el minden egyes megélt pillanatot amit a pályaudvaron töltött. Egészen addig amíg Deet kikisérte a kijáratig.
Amikor befejezte és közben elapadtak a könnyei, várakozóan nézett bátyjára, aki most a kezét a fején összefonva, csukott szemmel hallgatta a lányt. - Azt mondtad megcsókolt? - nyitotta ki a szemét.
- Ezt tartod most a legfontosabbnak Tom?
- Ezt tartom szóra érdemesnek. - majd előre dőlve a huga szemébe nézett. - Viccet félretéve, nekem soha nem volt szimpi a csaj, de nem az én feleségem. Ezután még annyira se lenne érdemes hogy Walter a lábát beletörölje, de igazad van jön a baba, és ha még egy csúnya gondolata támad akkor van egy ütőkártya a kezünkben amit bármikor fel tudunk használni. Ezt ő is tudja, és meg fogja húzni magát. Ez a véleményem a történtekről. - dőlt hátra újra. - Azt mondtad hogy megcsókolt a felügyelő? - szája sarkán mosoly játszott ahogy a lányra nézett.
- Igen, és nagyon nagyon nagyon örülök neki. - mosolyodott el cinkosan a lány. Úgy szeretlek bátyus! Hajolt át Tomhoz és nagy puszit nyomott az arcára.
- Khm...elnézést. - hallatszott mögöttük egy ismerős hang. - A portás mondta, hogy itt talállak, de majd visszajövök esetleg később. -mondta Harry és már fordult is volna meg, de Emma utánaszólt.
- Harry, hadd mutassam be a bátyámat Tomot.
Tom felállt és a két férfi kezetfogott, miután Emma bemutatta őket egymásnak.
- Gondolom fontos a dolog, nekem pedig hosszú napom volt ma, így ha nem haragszotok akkor hazamennék.
- Viszlát Bátyus! - Köszönt Emma, majd Harry felé fordult aki mindvégig őt nézte.
Nagyot sóhajtva nézett rá, - essünk túl rajta...- gondolta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése