Emma apja nemigen vágyott az üzleten kívül tartózkodni, főleg nem a két kezével felépített házban ami a város peremén egy szép erdővel határos területen állt.
Negyven éve élt ott... Még fiatalember volt mikor elkezdte építgetni szépítgetni az apjától és Abigail hozományából összedobott kis pénzből. Az élete volt az a ház de mióta Abigail elment, már nem akarta többé látni, mert minden sarka és szeglete a feleségére emlékeztette. Inkább az üzletben ücsörgött és a vevőkkel beszélgetett. A két fia derekasan dolgozott és Emma is rendesen vezette az üzlet könyvelését és valóban hasznos ötletei voltak. a szállítók már jobban tartottak tőle mint valaha Mr.Jenkinstől mert minden pennyvel el kellett számolni, nem lehetett átvágni a lányt.
Mr. Jenkins elégedett volt a gyerekeivel. A legnagyobb fia, Tom elvégezvén az egyetemet Londonban vállalt egy kórházban munkát, és valószínű, hogy nemsokára sikeres sebész válik belőle.
Walter a középső fia tagbaszakadt erős de értelmes fiú volt. Apja kisteherautójával fuvarozta a vevőknek a megrendelt árut nap mint nap. Keményen dolgozott. Nemrég eljegyezte Donald Lancaster lányát Dee-t, aki jó ember volt és nem épp a szegényebbek közé tartozott. Paul, a legkisebb fia az üzletben látott el minden tennivalót, kiszolgálta a vevőket takarított, felpakolta a teherautót.
- Jó gyerekeim vannak! - hangoztatta nap mint nap a vevőinek, akik bólogatva egyetértettek vele.
Mivel jól ment az üzlet és mindenki ott dolgozott, muszáj volt felvenni a házba valakit aki a háztartást vezeti, mos vasal főz. Ezért felvettek egy középkorú asszonyt aki nemrég költözött a városba a kislányával Fannyval. A férje nemrég halt meg és munkát keresett. Koszt kvártély és rendes fizetség mellett még azt is felajánlotta Mr.Jenkins hogy a nő a lányával odaköltözzön. Mabel nagyon hálás volt és mindent megtett hogy a család kedvébe járjon. Naponta hordta Mr Jenkinsnek az ebédet az üzletbe, amikor Fannyért ment az iskolába.
Általában péntekenként Mr.Jenkins átment a közeli kocsmába és eldiskurált éjfélig a barátaival. Bár egy kortyot sem ivott többé, igéretéhez méltón. Ilyenkor Paul zárta az üzletet. Ma viszont nagyon égett a lába alatt a talaj, mert Dottyval beszélt meg találkát, aki valami fontosat akart tőle kérdezni.
-Menj csak Paul! - mosolygott Emma, - Én még ugysem tudok elszakadni a pénztárkönyvtől, és a holnapi rendeléseket is össze kell szednem. Tudod milyen korán itt van Mr.Barrow, és ha nincs kész a rendelés, hát nem vár egy percet sem.
- Jaj Emma biztos? - toporgott egyik lábáról a másikra Paul. -
- Biztos, biztos. - legyintett fel sem tekintve a vaskos könyvből a lány.
- Örök hála érte hugi! - vigyorgott Paul és leakasztotta a sapkáját a szögről. - Reggel találkozunk!
Emma még másfél órát bíbelődött a papírmunkával, majd nagyot nyújtózkodva felállt és az órára nézett. Fél tizenegy volt. Ideje hazaindulnom, mert ötre jöhetek vissza és jó félóra hazáig az út, gondolta.
Elpakolt mindent gondosan, majd magára kapta könnyű piros kardigánját és a táskáját a vállára akasztotta, majd bezárta az üzletet.
Meleg nyári este volt, a szél könnyedén a hajába kapott ahogy kilépett az ajtón. Szerette a nyári estéket, a jószagú eső utáni friss szénaillatot, amikor a néptelen utcákon csak a sárga gázlámpák világítanak. Persze a legtöbbet már lecsérték villanylámpára, de a régi stílust megőrizvén a régi lámpavasakra szerelték fel azokat.
Sokszor eszébe jutott az elmúlt években a fiú a vonatról az apró szeplőivel a szeme alatt amelyek táncra perdültek ha az elmosolyodott. Mintha a nap sütne ki...
Vajon mi lett volna, ha akkor újra találkoznak? Igazi szerelem? Emma ösztönösen érezte, hogy Harry nem várta el volna tőle, hogy csak a háztartást vezesse és a gyerekeiket ellássa az esetleges közös életükben. Ennél sokkal, de sokkal érzékenyebbnek tűnt és intelligensebbnek.
Oh, bárcsak a címét tudta volna. Talán levelet írt volna neki, az meg válaszolt volna... Ehh, hessegette el a folyton vissza vissza térő hasonló gondolatait.
Lehet, hogy azóta már el is felejtette a lányt a vonatról aki a bátyjához utazott Londonba.
Ilyenféle gondolatok röpködtek a fejében, és lassan sétált a park menti úton, amikor valami nesz ütötte meg a fülét. Mintha egy cipőtalp csikordult volna meg az út menti murván. Megállt és fülelt, de nem hallotta újra. Egy fekete macska ugrott ki hirtelen a bokorból és sebesen elillant a sötét utca felé. Emma ijedségében a szívéhez kapott, majd nagy sóhajjal elmosolyodott. - Fenébe ezekkel az éjszakai ragadozókkal.
Azért megszaporázta lépteit. A park végéhez érve elfogytak a lámpák és ha a rövidebb utat akarta választani akkor át kellett vágni a park egy kisebb szakaszán. Gondolkodás nélkül elindult a parkot átszelő kis ösvényen, a hold világította lépteit.
Hirtelen vasmarok feszült a szájára és a fához rántotta egy másik úgy, hogy nyikkanni sem tudott. Bűzös, alkohollal és cigarettával kevert lehellet csapta meg az orrát ahogy a fülébe lihegett. -No kicsikém, most perelj és kiabálj! - röhögött egy másik hang egy picit távolabb. Emma próbált szabadulni de a kéz a száján és a testén sokkal erősebb volt mint Ő maga. A másik hang közelebb jött majd egy kék sállal eltakart arcot pillantott meg. -Most anyukám megtudod, hogy milyenek az igazi férfiak! - suttogta az arcába, majd hátralépett és egy óriási pofont adott a lánynak. Majd még egyet, úgy hogy Emma elvesztette az eszméletét és jótékonyan borult agyára a szürke köd.
Vége a második résznek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése