- Felügyelõ úr! -mosolygott rá a portás. - örülök, hogy újra itt van. Sikerrel járt?
- Jónapot Max! Igen, szerencsém volt. Megkaphatom a kulcsom? - Harry fáradt volt és egy jó fürdõre vágyott leginkább. Már nyúlt a kulcsáért amikor a portás sietve egy levelet vett ki a kulcs mellől.
- Egy hölgy érkezett ma délelőtt, a 26-os szobát vette ki. Ezt a levelet adta, hogy küldjem Ön után, de mivel ma visszaérkezett úgy gondolom egyszerűbb ha személyesen adom át.
- Oh, egy hölgy azzal a kék sportkocsival?
- Igen, bizony elég mutatós a kicsike! - khm, bocsánat, úgy értem az autó! - pirult el a portás a félreérthető megjegyzése miatt.
- Bizony az Max...- ráncolta a homlokát Harry, majd a levéllel és a kulccsal együtt elindult a szobája felé. Határozottan megkérte Shannon-t, hogy ne jöjjön utána, várjon szépen Londonban és ő jelentkezni fog, amint végzett itt. Nem szerette, ha ellenőrizték, főleg ha Shannon ellenőrizte. Már vagy egy éve jegyben jártak, de a lány azt hitte, ez már mindenre feljogosítja vele szemben. Shannon a londoni főügyész lánya volt. Egy rendőröknek szervezett bálon találkoztak és egymásba szerettek. Harryt picit feszélyezte, hogy Shannon apja Mr.Swanson a londoni főügyész, de annyira közvetlen és barátságos volt az egész család, hogy nem érezte alárendeltnek magát egyetlen ott töltött vacsoránál sem. Shannon gyönyörű szőke hajú és zöld szemű lány volt. Volt a fellépésében valami királynői.
Harryt nagyon szerette, és borzasztóan féltékeny volt rá, bár Ő eddig soha nem adott okot erre. Nem is értette, hogy a lány miért féltékenykedik, mert nem érezte magát olyan nagy számnak. Volt már néhány kisebb vitájuk ezzel kapcsolatban, mert Harry nevetségesnek érezte, hogy esténként telefonálni kell bárhol is tartózkodik, és néha mindenféle bejelentés nélkül megjelent a lány az irodában. - Kérlek, én itt dolgozom, légyszives este felhívni és beszélünk amiről csak akarsz, de ne zavarj a munkámban drágám.
- Oh, húzta félre szépen ívelt ajkát a lány - szólj csak ha zavarlak, itt várok csöndesen és utána elmegyünk ebédelni jó? - mosolygott bocsánatkérően.
- De hát most mondtam szívem, hogy zavarsz, ne haragudj. Elmegyünk este vacsorázni, de most menned kell. Ki kell valakit hallgatnom, és picit feszélyezne, ha közben itt ücsörögnél a másik széken.
- Kivel találkozol itt? - tudhatom?
- Miért vagy rá kíváncsi?
- Mindíg titkolózol előttem, tudod hogy nem szeretem a titkolózást.
Ilyen és hasonló párbeszédek zajlottak le közöttük nap mint nap. Harry szerette a lányt, de sokszor megigértette vele, hogy megpróbálja magát visszafogni és kivárni amíg végez a munkával és felhívja, hogy hol vacsorázzanak.
Most ez, hogy itt van. Harry össze volt zavarodva. Nem számított rá, és picit kellemetlennek érezte az egészet.
Mielőtt Londont elhagyta, megigérte a lánynak, hogy amint itt végez, elmennek Cornwallba és a tengerparton pihennek néhány napig. Bár Harrynak nem volt sok szabadsága, de Shannon addig rágta a fülét amíg elintézett néhány fizetésnélküli szabadnapot.
Estefelé szerette volna megkeresni Emmát és tájékoztatni a történtekről. Remélte, hogy picit többet megtud a lányról és néhány titokra is fény derül. De most hogy Shannon itt van, nem is tudja, hogy fogja lebeszélni arról a lányt, hogy vele jöjjön. Mert biztosan vele akar majd jönni, ezt tudta jól.
Elhaladt a 26-os szoba előtt de nem állt meg, inkább a saját szobájába ment és lezuhanyozott, majd felhívta Mr. Jenkins otthonát, hogy bejelentse az esti látogatását.
Csak miután átöltözött és felfrissült kissé, indult el Shannon szobája felé, hogy üdvözölje.
A lány úgy nyitott ajtót, mintha legalábbis Őt érte volna váratlanul Harry megjelenése és nem fordítva.
- Ó hát itt vagy! Micsoda meglepetés! Majd megcsókolta a férfit.
- Nem számítottál rám? - nevetett Harry - Akkor biztos csak véletlen hogy ugyanoda vetett a sors mint engem ebben a kisvárosban.
Shannon elmosolyodott és Harry nyakába csimpaszkodott. - Úúúúgy hiányoztál, és gondoltam megleplek, és megvárlak, hogy innen utazhassunk tovább Cornwallba.
- Hogyan? Hiszen összesen két váltás ruhát hoztam és azok nem igazán a tengerpartra valók.
- Elmentem a lakásodba és összecsomagoltam ami kell! - kacsintott a lány
- Mi? - Harry vérnyomása kissé emelkedni kezdett, majd idegességében újra felnevetett. - Hogy elmentél a lakásomba?
- Igen, miért nem szabadott volna? - húzta fel Shannon a szemöldökét.
- Nem szoktam hozzá, hogy a megkérdezésem nélkül helyettem döntsenek és ahhoz sem hogy a tudtom nélkül kutakodsz a holmijaim között.
- Mi titkolni valód van előlem? - kérdezte indulatosan a lány és lerántotta a karját a férfi nyakából.
- Talán találnom kellett volna valamit? - fordult el és idegesen egy pohár sherryt töltött magának.
- Ez nem erről szól Shannon, hanem teljesen másról. - mindegy, most nincs kedvem erről vitatkozni. Túrt a hajába Harry és ledobta magát a fotelbe. - El kell mennem és holnap pedig vissza Londonba, mert le kell zárnom az ügyet és jelentést kell írnom róla. Majd csak azután utazhatunk el, sajnálom.
Shannon háttal állt neki de így háttal is érezni lehetett, hogy nagyon meg van sértődve.
- Elmehetek ma veled?
- Nem.
- Miért nem?
- Mert hivatalos ügyben járok el és komolytalan ha a menyasszonyommal állítok be az ügyfelemhez.
- Az ügyfeled férfi? - Shannon megfordult és kék szeme könnyes volt.
- Nem. - Harry már tudta, hogy hosszú meccs lesz amíg el tud indulni Emmáékhoz.
Két órával később elindult Mr Jenkins külvárosi házához egyedül. Miután megigérte Shanonnak, hogy ahogy tud jön vissza és együtt vacsoráznak. Elfáradt ebben a játékban, de most megpróbálta összeszedni a gondolatait.
Emma a konyhában ült az fiatalabb bátyjával és az üzletről beszélgettek.
- Holnap mindenképpen bemegyek az irodába és átnézem a könyvelést. Megvannak az elmúlt hét számlái és a megrendelések?
- Nyugi, megvan minden. Kézben tartjuk a dolgot. - mosolygott Paul a hugára.
- Na hiszen képzelem! - nevetett Emma. Mond csak mi van Dottyval? Elmentél a bulira ahová hívott?
- Csak nem képzeled, hogy amíg te kórházban vagy én szórakozom? -háborodott fel Paul. Aztán szemlesütve hozzátette. - Csak néhány órát voltam ott, mert kíváncsi voltam mégis mit akar tőlem.
- És mégis mit akart? - halkította le a hangját Emma - csak nem járni akar veled?
- Honnan tudtad?
- Nehéz volt kitalálni, mégis mi másért hívott el ha nem ezért? - Emma felállt és a sípoló teáskannát levette a gázról. Töltött mindkettőjüknek és megkente Paul zsemléjét is krémmel.
- Mindjárt itt lesz Mr.Woodrow, apa telefonált délután, hogy bejelentkezett.
- Rendes pasas. - harapott nagyot a zsömléből Paul
- Igen az. - mosolygott Emma és a szive összevissza dobogott, hogy újra láthatja. Azt tervezte, hogy felfedi a férfinak, hogy honnan ismeri őt. Nem is tudta miben reménykedik, csak valahogy jó lett volna ha tudja ki ő. Most, hogy már összeszedte magát és nem az az elesett összevert sajnálnivaló lány a kórházi ágyon, már szivesebben vállalta fel az emlékeit. Persze lehet, hogy csak idétlen lányos ábrándozás, hogy a felismerés elindíthat valamit kettejük között, de nem szerette volna ha újra elmegy a férfi és lehet, hogy soha többé nem látja újra.
- Paul, neked nincs dolgod az üzletben ma? - kérdezte ártatlanul.
- Nincs - mondta teli szájjal a fiú
- Apa mondta, hogy Mr Prum rendelését tegnap nem vitte ki senki.
- Ó azt már Walter elintézte. - Paul egyszerűen nem látott át a szitán. - aztán a lány piros arcára nézett és hirtelen villámcsapásként érte a felismerés.
- Jaa, most jut eszembe, hogy apának megigértem, hogy segítek rendbetenni a raktárban azt a néhány csomag rézhuzalt ami tegnap érkezett. - és már állt is fel az asztaltól és sietve felhörpintette a teát.
- Akkor siess, tudod hogy apa nem szereti a rendetlenséget. - mondta Emma és a mosogatóba tette a csészéket.
Paul elviharzott. Emma pedig a szobájába ment és megpróbálta rendbehozni magát. Nem akarta hogy úgy nézzen ki, hogy nagyon készült erre a látogatásra, hanem szerette volna ha minél természetesebben néz ki de azért csinos. A kórházban töltött idõ alatt picit lesoványodott pedig egyébként sem volt semmi fölösleg rajta. A tükörbe nézett és egy vékony barnahajú lányt látott. Haja most egy pánttal volt összefogva de leengedte és hagyta hogy a vállára hulljon természetes hullámaival. Kissé kreol bõrét apjától örökölte, kék szemét viszont az édesanyjától, ami most hogy picit lefogyott szinte óriásinak tünt az arcán. Nem nagyon festette magát, épphogy csak egy kis szempilla festéket használt és némi púdert, hogy ne legyen túl fényes az arca. A ruhák között válogatva egy sárga kartonruhán akadt meg a szeme vékony fekete övvel a derekán. Ez olyan mindennapi viseletnek elmegy, gyõzködte magát és a tükör elõtt forgolódott. A sárga szín kiemelte szeme kékségét és kreol bõrét. Újra széles pántot tett a hajába aztán csak nézte magát a tükörbe és azon gondolkozott, hogy mikor fogja elfelejteni azt az estét amikor megtámadták. Vajon egyszer ha férjhez megy, ha ugyan férjet talál valaha, el fogja neki mesélni mi történt vele? Meg fogja érteni? Vagy visszatetszõ lesz ez a sötét pont az életében? Lesz vajon gyereke? Vagy igy fogja leélni az életét, segítve apját és az üzletet vezetve, míg csak vénkisasszony nem lesz belõle? Nem tudott tovább gondolkozni mert kopogtak lent a bejáraton és hallotta hogy a házvezetõnõ ajtót nyit, majd Harry hangját ahogy felõle érdeklõdik. Sietve magára kapott egy rövid kis kardigánt és lesietett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése