Harry közel négy órát utazott Littleportba. A londoni kollégák nyilvántartása alapján ezen a címen találhatta meg a vurslisokat, vagyis a Hodges családot. A cím teljesen véletlenül szerepelt a nyilvántartásban, mivel néhány éve egy london külvárosában lévő kocsmai verekedés és szúrkálás miatt kerültek rács mögé a Hodges testvérek, Matt és Geoff. Tetemes óvadék ellenében sikerült az apjuknak kirántani őket a dutyiból, de szüksége volt rájuk a vidámpark üzemeltetéséhez és az óvadék kifizetése még mindíg jobb megoldásnak bizonyult, mint hogy a vursli csődbe menjen.
Harry nem számított arra, hogy otthon találja a családot, akik a nyári időszakban járták az országot, egészen késő őszig. Akkor egy kis tartalékkal kihúzták márciusig, és kezdődött minden előlről. Remélte viszont, hogy talál valakit akik nagyjából ismerik a családot és tudják merre szoktak vándorolni.
Sikerült is a házhoz nem messze található kocsmában információkat szerezni, miszerint Woodbridge után Bramfordba mentek rendszeresen, s onnan tovább a tengerpari kisvárosokba.
Mivel Littleportból nem volt vonat Bramford felé, autót bérelt és két órát vezetett. Késő éjjel ért Bramfordba és szobát vett ki a Bramford Arms nevű fogadóban. Úgy tervezte másnap megkeresi Mr.Hodgest és becses családját.
Mr. Jenkins állt az ajtóban miközben Emma összeszedte a holmiját és elkészült, hogy hazamehessen végre a kórházból. Az orvos szerint szerencsére nem lett kellemetlen következménye a támadásnak, leszámítva a lelki sebeket és a még gyógyulóban lévő sérüléseket. Gyenge volt és picit szédült miután felkelt az ágyból, de semmi pénzért el nem árulta volna az orvosnak, aki később bejött hogy elköszönjön tőle.
-Apa, itt van Paul vagy Walter, hogy segítsenek?
-Igen drágám mindjárt jön Walter és leviszi a csomagod. - apja gyengéd szeretettel nézett rá. A támadás ráeszmélte, hogy milyen törékeny az élet, milyen gyorsan elveszítheti a szeretteit az ember egyik pillanatról a másikra. Nemrég Abigail is itt volt aztán egyszercsak elfogyott, elillant mint egy gyeryaszál. Szeme bepárásodott a gondolatra, hogy legkisebb gyermekét is ilyen könnyen elveszíthette volna amikor... -Hej ha húsz évvel fiatalabb lennék, kiforgatnám a beleit azoknak az aljas frátereknek! - gondolta felindulva. Közben Walter megérkezett és hármasban mentek le a furgonhoz, majd Walter először apját, majd a húgát segítette fel a vezetőfülkébe, majd ő is utánuk ugrott és beindította az öreg Ford motorját.
A főútra kanyarodva egy Woodbridge-ben ritkán látott kék Austin-Healey Sprite húzott el mellettük
Vezetőülésében csinos szőke hajú nővel, porfelhőt eresztve a mögötte haladókra. Nyakában a fehér sál csak úgy röpült a szélben.
-Hej, de sietős valakinek! - mondta Emma apja, s fején a sapkát hetykén hátratolta.
Harry reggel korán kelt és gyorsan megreggelizett a fogadóban. Friss zsemlét és rántottát evett, egy pohár narancslével leöblítette, majd megkérte a tulajdonost, hogy telefonálhasson egyet.
A londoni szám nem vette fel, csak az üzenetrögzítő jelentkezett.
A vurslit egy utcával arrébb találta meg. A két céllövölde és a kőrhinta üresen árválkodtak a kikopott füves területen. Mellettük valamikor kék lakókocsi, három lépcsővel a bejárata aljában. A lakókocsi mellé kifeszített dróton mosott ruhák száradtak. A lépcső aljában egy öreg bozontos kutya feküdt, fejét bánatosan támasztotta mancsára, Harry közeledtére csak a farkával kezdett aprókat csapkodni a porban.
- 'reggelt! Mondta hangosan, majd válaszra várt, de senki nem felelt.
- Na öreg, -hajolt le a kutyához, - te biztos tudod hol találom a gazdád.
- Kit keres? - kiáltott a lakókocsi felől egy cigarettától rekedtes női hang.
- Jóreggelt asszonyom! Ön Mrs.Hodges? - lépett egyet közelebb Harry
- Na és ha az vagyok? Mit akar itt korán reggel? Nem veszünk semmit! - mondta már halkabban és tüdőbajos köhögés szakadt fel az asszonyból, ami néhány percig eltartott. Közben leült a lépcsőre és cigarettát sodort úgy sandított fel a férfira.
- Nyögje már ki mit akar, vagy eriggyen innét!
- A fiait és a férjét keresem asszonyom. - mondta Harry halkan.
-Aztán mi dolga velük?
- Woodrow felügyelő vagyok a Scotland Yardtól, vette ki zsebéből igazolványát és a nő arca elé tolta.
- Néhány kérdésem lenne hozzájuk.
- Ehh, nincsenek azok itt...
- Hol vannak?
- Tudja isten, talán kurváznak, talán valamelyik bokorba fekszenek a saját hányadékukban a disznók.
Ebben a pillanatban egy kócos hat év körüli kislány mászott elő a lakókocsiból, talán a legkisebb Hodges sarj, és álmosan tipegett az asszony elé.
- Na mit akarsz? Mondtam hogy maraggyál bent nem?
- Vehetek magamnak pogácsát a péknél? - kérdezte rekedten, és kérlelőn nézett az asszonyra
-Mennyél, de ne nyalókát vegyél, mert kitekerem a nyakad te lyány! - majd bő szoknyája zsebéből kihúzott egy kis fekete bőrtárcát, alján A.B. monogrammal...
Ami ezután következett már rutinmunka volt. Az asszony azt mondta a fiai neki vették a tárcát két hete. Közben előkerültek a jómadarak is akik a kérdésekre össze vissza egymásnak ellentmondva válaszolgattak, majd előkerült a kislány kék horgolt sálja is a lakókocsiból és mire észbekaptak, már a helyi rendőrörsre kísérte őket némi unszolással a felügyelő, de egy harminckettes S&W is picit rásegített a dologra.
Ott aztán megtörtek és mindent bevallottak. Apjuk közben óbégatva érkezett meg utánuk és próbálta elsimítani a dolgokat de ezt már nem lehetett óvadékkal elintézni. Káromkodva várta, hogy a két fiáért eljöjjön a Woodbridge-ből odarendelt rabszállító kocsi, majd lerogyott az út közepére és a sapkáját messzire hajította úgy átkozódott még hosszú ideig.
Harry végre visszaindulhatott Woodbridge-be. Ez örömmel töltötte el, főleg az, hogy láthatja a lányt és beszámolhat neki, hogy kézrekerítette a támadóit. Nem tudta megmagyarázni miért érzi úgy, hogy régóta ismeri Emmát, de folyamatosan az az érzése volt, hogy már találkoztak valahol. Ezen tűnődött vezetés közben. A hugát aki valóban világtalan, honnan ismeri? És miért nem mondta el neki? Mi oka volt, hogy titkolózzon? Nyomozó létére nem tudott összefüggéseket találni, és ez nagyon bosszantotta. Kedvelem Emmát, valóban, vagyis ...-rázta meg a fejét - akár a húgomat. Próbálta meggyőzni magát kevés sikerrel. Ezzel telt el az út nagy része míg megérkezett a Woodbridge-i Crown Hotelbe, hogy kipihenje magát és lezuhanyozzon a szobájában. Az autóból kiszállva meglepődve látta, hogy a szálloda előtt egy ismerős autó parkol: egy kék Austin-Healey Sprite.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése